Az Anjou-kor

Az Anjou-kor

Nemere István
এই বইটি আপনার কতটা পছন্দ?
ফাইলের মান কিরকম?
মান নির্ণয়ের জন্য বইটি ডাউনলোড করুন
ডাউনলোড করা ফাইলগুলির মান কিরকম?
A ​kétkötetes 'Szentek és kalandorok' - amely az Árpád-házi királyok és királynők, fattyú gyermekeik és a királyi szeretők, valamint persze a sokat hányatott ország történetéről szólt - sikere után a szerző és a kiadó úgy döntöttek: folytatják. Hiszen a következő évszázadokban is ezer és ezer olyan esemény történt, amit az iskolákban nem tanítanak, amelyek színes, élvezhető képet adnak a régi történésekről. Nem évszámokat és szoborszerűen merev 'történelmi alakokat' ismerhet meg az olvasó a könyvek lapjairól, hanem hús-vér nőket és férfiakat, akik a maguk idejében is sokszor úgy gondolkoztak és cselekedtek, mint a maiak. Sokszor lerázták volna a korszak bilincseit, közben mégis folyton annak korlátai között vergődtek. A sorozat hősei nem kitalált figurák, a szerző régi krónikák és más források alapján elsősorban azok élettörténetét rajzolja meg, akik egykor irányították Nagy-magyarországot, akik szerettek és gyűlöltek, éltek és haltak, törekedtek valami jóra, olykor rosszra. Akik emberek voltak.
ক্যাটাগোরিগুলো:
সাল:
2004
প্রকাশক:
Anno
ভাষা:
hungarian
পৃষ্ঠা:
184
ISBN 10:
9633753198
ISBN 13:
9789633753194
ফাইল:
PDF, 887 KB
IPFS:
CID , CID Blake2b
hungarian, 2004
ডাউনলোড (pdf, 887 KB)
তে রূপান্তর প্রক্রিয়া চলছে
-এ রূপান্তর ব্যর্থ হয়েছে

প্রায়শই ব্যবহৃত পরিভাষা